Nagyszerű lehetőség a Design Terminal

Innovációs verseny

Fontos mérföldkőnek számít a startup vállalkozások fejlődésében ez a nagyszerű lehetőség. A Design Terminál ösztöndíjprogramja természetesen tavaly is megrendezésre került és a nagy sikerre való tekintettel, idén sem maradhat el. A hazai és a nemzetközi tagokból álló mentorcsapat, a szaktudásuk és a tapasztalataik alapján, a startupokat hivatott segíteni többféle téren. Ennek köszönhetően betekintést nyerhetnek a hazai és külföldi nagyvállalatok működésébe, továbbá azt is megtudhatják, hogy a megfelelő kapcsolatok és a kommunikáció kialakításával miként válhatnak partnerekké.

A Design Terminál ösztöndíjprogramja szívesen fogadja az olyan pályázatokat, amelyek valamilyen technológiai fejlesztést tartalmaznak. Ezeknek azonban meg kell felelniük bizonyos feltételeknek. Az elsődleges szempont, hogy egy ötlet úgy kell innovatív legyen, hogy az a társadalom hasznára váljon. Tehát a Design Terminál ösztöndíjprogramja során a környezetvédelemmel, oktatással, városfejlesztéssel, de az egészséggel kapcsolatos kérdések is terítékre kerülhetnek.

A legjobb pályázatokat bemutató csapatok most is meg lesznek jutalmazva. A Design Terminál ösztöndíjprogramja 10 napos mentorprogramot kínál a legjobbaknak, amihez hozzátartozik 8 nap tanulmányi út is. Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot sajátíthatnak el a résztvevők, amiket cégként is hasznosíthatnak, illetve ezt a tudást a vállalati partnereikkel való közreműködés során is bevethetik. A Design Terminal startup ösztöndíjprogram eddigi résztvevői kiváló példaként szolgálhatnak az idén jelentkezőknek.

A Route4U fáradozásait siker koronázta, hiszen a kerekes-székesek közlekedését segítő pályázatot dolgoztak ki. A környezetkímélő energia előállítás terén a Platio-nak sikerült maradandót alkotnia az energiatermelő utcaburkolat fejlesztésével. De a Design Terminal startup ösztöndíjprogram kapcsán említésre méltó a GlovEye is, ami a látássérülteknek igyekszik segíteni. A Design Terminal startup ösztöndíjprogram ezek alapján rendkívül sokszínűnek mondható, ahol a nemzetek vállvetve versengenek egy élhetőbb, szebb jövőért.