Hogyan pakoljunk a bőröndökbe?

bőröndök

A legtöbb ember nagy örömmel várja az utazás napját. Végre előkerülnek a bőröndök és kezdődhet a pakolás! Azonban gyakran megesik mindenkivel, hogy túl sok ruhát tesz be vagy órákig ül a szekrénye előtt, mert azt sem tudja, hogy mit kéne magával vinnie. Ahhoz, hogy ezt kiküszöböljük, először végig kell gondoljuk, hogy milyen idő várható.

Nyáron talán könnyebb dolgunk van, hiszen egy rövidnadrág és egy póló elég lehet. Télen azonban jobb, ha rétegekben gondolkodunk. Ezután határozzuk meg, hogy hány napot leszünk távol. Jó, ha a fehérneműekkel kezdjük a pakolást, számoljunk minden napra egyet. A nadrágok sok helyet foglalnak a bőröndökbe, ezt pedig úgy tudjuk kiküszöbölni, ha a legvastagabbat magunkra vesszük.

Ezen kívül még egyre lehet szükségünk, ha a másik valamiért koszos lenne. Nem érdemes többet magunkkal vinni, mert csak a helyet foglalja és úgyis mindig a kedvencünkben leszünk. Pólóból szintén érdemes többet tenni, mivel a nagy melegben bele fogunk izzadni. Ha jól pakolunk a bőröndökbe, akkor vásárolni is tudunk majd.